Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szemétügy Szolnokon

Szolnok szocialista vezetése a közelgő parlamenti választások miatt nem akarja az embereket kellőképpen tájékoztatni a lakossági hulladékszállítási díj emelésének valós mértékéről - mondta Szalay Ferenc szerdán Szolnokon.


Dátum: 2005-11-09 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:20.459941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szolnokiak annak ellenére tájékozatlanok, hogy a Kétpón jelentős európai uniós pénzügyi támogatással megépült hulladéklerakó és a hozzákapcsolódó változások a lakosságnak való bemutatására a projektben 62 millió forintot biztosítottak - mondta sajtótájékoztatón a politikus, hozzátéve: ezt a munkát egyébként egy kazángyártó cég nyerte el. Szalay Ferenc nehezményezte azt is, hogy 3-4 év múlva várható háromszoros díjemelésről Szolnok önkormányzatának legutóbbi ülésének csak zárt részében esett szó. Felhívta a figyelmet arra: míg a kisebb űrtartalmú gyűjtőedények esetében az új rendelet megállapít valamilyen mértékű kompenzációt, addig a legnagyobb, 1100 literes edényeknél ez nincs, noha ezt a fajtát használják a legtöbb költséget fizető lakótelepen élők.

Botka Lajosné polgármester egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta: a 2006-tól esedékes, hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról szóló rendelet a korábbi évtized számos igazságtalanságát orvosolja, így például lehetővé válik, hogy a lakosok a hulladék mennyisége szerint fizessék a díjat. A díj megállapításakor a lakosság teherbíró képességét is figyelembe vették, ezért úgy döntöttek, hogy a megemelt tarifát fokozatosan, azaz négy év alatt kompenzációval vezetik be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek