Mádl: nyomás Irakra
A magyar köztársasági elnök szerint is nyomás alatt kell tartani a Husszein-rezsimet annak érdekében, hogy Irak végrehajtsa az ENSZ határozatait. Többi között erről tárgyalt Lisszabonban a portugál kormányfővel Mádl Ferenc.
Dátum: 2002-09-18 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:01.114495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő újságírók előtt kijelentette, hogy továbbra is érvényesnek tekinti a budapesti parlament pártjainak két évvel ezelőtti nyilatkozatát, amelyben közös célként jelölték meg az uniós csatlakozást.
Békés Megyei Hírlap online - fidesz.hu