Megakadályozta a román exkirály kárpótlását a bukaresti alkotmánybíróság
Megakadályozta a 30 millió eurós kárpótlás kifizetését a volt román királynak a bukaresti alkotmánybíróság egy szerdai határozatában. A kárpótlást a parlament mindkét háza megszavazta már, de az alkotmánybíróság szerint a törvényjavaslat nem alkotmányos, mert rendelkezései ellentmondanak az állampolgárok törvény előtti egyenlősége elvének. A parlamentnek újra elő kell vennie a jogszabályt, és a bíróság határozatát figyelembe véve változtatnia kell rajta.
Dátum: 2005-11-09 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:24.483338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előző kormány által beterjesztett javaslat értelmében a román állam 30 millió eurós kárpótlást fizetett volna a trónjától 1947. december 30-án megfosztott I. Mihály királynak a sinaiai Peles nevű birtokon épült három kastélyáért, más ingatlanaiért, gyűjteményeiért, értéktárgyaiért és egyéb elkobzott javaiért.
A kárpótlási összeget két év leforgása alatt három részletben fizette volna ki a román kincstár. A pénzbeli kártérítésen túl a javaslatban arról is rendelkeztek, hogy a román állam visszaadja egykori uralkodójának a Prahova-völgyi Sinaia nevű üdülőtelepen található Lovagok Villáját, valamint a hozzá tartozó javakat.
A pénzbeli és természetbeni kárpótlás mellett a most 85 éves I. Mihály, egykori román államfői minőségében élete végéig használhatná a román főváros parkos övezetében található Erzsébet-palotát. Ugyanez a használati jog illetné meg az exkirály nagyobbik leányát, Margit hercegnőt és férjét, Radu herceget. Ugyanakkor a volt uralkodó különleges rendezvények megszervezésére használhatná három egykori sinaiai kastélyát, a Pelest, a Pelisort és a Fisort, amennyiben a szóban forgó rendezvények megszervezésében és lebonyolításában a román állam is részt vesz.
MTI - fideszfrakcio.hu