Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Bizottság határozottabb fellépést sürget a Vajdaságban

Határozottabb és jobban időzett hatósági fellépést tart szükségesnek az Európai Bizottság a vajdasági incidensek ügyében, de a Szerbia-Montenegróról készített friss országértékelésében az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete azt is jelezte, hogy csak szórványos kilengésekről van szó, amelyek semmiképp sem szándékos politika következményei.


Dátum: 2005-11-09 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:26.488936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olli Rehn bővítési biztos szerdán hozta nyilvánosságra az értékelést, amelyet a bizottság immár rendszeresen elkészít azon országokról, amelyek részt vesznek az uniós integráció folyamatának adott szakaszaiban, Belgrád esetében a stabilizációs társulási folyamatban.

A terjedelmes - alapvetően pozitív hangú - jelentés foglalkozott a kisebbségi jogok és a kisebbségvédelem kérdéseivel is, és ennek keretében megemlítette, hogy szórványos incidensekről érkeztek beszámolók - Szerbia más részei mellett - a Vajdaságból, és ezek kisebbséghez tartozókat, főleg magyar nemzetiségűeket érintettek.

Nem szándékos politika eredményeként elkövetett kilengésekről van szó, de a hatóságok részéről határozottabb és jobban időzített fellépés szükséges - áll a szövegben.

A brüsszeli bizottság méltatta, hogy tavaly ősszel, a vajdasági incidensek után felállt a nemzeti kisebbségek ügyeivel - a szerb miniszterelnök elnökletével - foglalkozó tanács. Elismerte, hogy a tanács már lépéseket kezdeményezett a januári európai parlamenti (EP) tényfeltárást követően készített EP-ajánlások alapján. Ezek egyebek között az oktatást, illetve a bírói és jogalkalmazási területet érintik, bár az utóbbi kettőt a jelentés szóhasználata szerint eddig korlátozott eredménnyel.

A bizottság úgy vélte azonban, hogy a tanács működésével kapcsolatban nagyobb átláthatóságra és az érintett feleket, illetve a nagyközönséget érintő rendszeres információcserére lenne szükség.

Az Európai Parlament tavaly szeptember óta már két határozatot fogadott el a vajdasági incidensek ügyében, s nemrég nagyszabású meghallgatást is tartottak Brüsszelben az érintettek képviselőinek részvételével. A többi uniós szervnek - köztük az Európai Bizottságnak - azonban EP-képviselői vélemények szerint nagyobb figyelmet kellene szentelniük a vajdasági eseményeknek. Az EU-tagországokat képviselő külügyi tanács utoljára tavaly foglalkozott az incidensek témájával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek