Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU-bizottság szankciót kér Edith Cresson volt francia miniszterelnök ellen

Eddig példátlan lépésre szánta el magát az Európai Bizottság: az Európai Unió luxemburgi bíróságánál szerdán beperelte egyik korábbi tagját, Edith Cresson volt francia miniszterelnököt.


Dátum: 2005-11-09 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:27.077537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság szerint Cresson - amikor 1995 és 1999 között a testület kutatási és oktatási kérdésekért felelős tagja volt - az általa irányított részlegnél vezető posztokat juttatott néhány bizalmasának. Ez nepotizmus, de legalábbis bűnös hanyagság, s Cresson ezzel megszegte esküjét, amelyben "teljes függetlenséget" ígért - olvasható az EU-bizottság beadványában. A testület szankcióként azt kéri, hogy Cressont teljes egészében, vagy részben fosszák meg a volt bizottsági tagokat megillető járadéktól.

Az EU-bizottság konkrétan két személy alkalmazását kifogásolja: az egyik Cresson fogorvosa volt, akinek egy fiktív állást adtak. "Cresson asszonyt nem a közérdek mozgatta, hanem saját, személyes érdeke, és saját védencét favorizálta" - szögezte le a szerdai meghallgatáson a brüsszeli testület képviselője. Az illető arra kérte a bíróságot, hogy hozzon "nevelő célzatú" ítéletet, amely példát mutat a jövőre nézve a tekintetben, hogy a bizottsági tagoknak milyen szabályokat kell betartaniuk saját kabinetjük összeállításánál.

Cresson ügyvédje viszont "üresnek" mondta a vádiratot, azt sürgetve, hogy a bíróság utasítsa el a panasz megtárgyalását. Az ügyvéd utalt arra, hogy a belga bíróságok már 2004 júniusában felmentették a francia politikust a vádak alól. Egyébként Cresson mellé állt a párizsi kormány is, szerdán "eltúlzottnak" minősítve a volt biztos elleni vádemelést.

Az Európai Bíróság főtanácsnoka jövő februárra dolgozza majd ki állásfoglalását, s az ítélet - ha lesz ilyen - legkorábban jövő májusban vagy júniusban várható. Ez az első eset, hogy az Európai Bíróság ilyen magas rangú EU-tisztségviselő ellen folytat eljárást.

Cresson 1991-92-ben volt Franciaország miniszterelnöke. Brüsszeli botránya olyan hullámokat kavart, hogy annak idején az egész brüsszeli EU-bizottságot elsodorta: a Jacques Santer vezette testület 1999-ben kénytelen volt lemondani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek