Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népi kezdeményezés a gyermekekért

Ma tartja Gyulán, a városháza dísztermében a Szövetség a Gyermekek Bántalmazása Ellen közhasznú szervezet évi rendes közgyűlését. A megyei szövetség elnöksége a közgyűlés elé terjeszti azt a szándékát, hogy népi kezdeményezést indít, a parlament foglalkozzon a gyermekbántalmazás ügyével. — A közügy több tárca együttműködését kívánja — mondta el dr. Kovács Ágnes, a szövetség elnöke. A 10 órakor kezdődő közgyűlés nyitott.


Dátum: 2002-09-18 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:01.425227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség 1999. november 24-én jött létre Gyulán, 36 alapító tag részvételével. A cél, hogy megelőzzék a gyermekbántalmazást olyan eszközökkel, hogy a korosztállyal foglalkozó valamennyi szakember minél több ismeretet kapjon a probléma okairól, tüneteiről, megoldási lehetőségeiről. — A legnagyobb problémának azt tartom, hogy a gyermekbántalmazást az adott család magánügyének tekintik, holott ez rendkívüli társadalmi jelentőségű, hiszen következményei nagy terhet rónak az egészségügyre, személyiségében sérült és deviáns fiatalokat kap a társadalom, akik a későbbiekben növelik a munkára képtelen, beteg felnőttek, a bűnelkövetők számát — mondta dr. Kovács Ágnes. — Azt szeretnénk, ha a parlament alakítana egy bizottságot, amely a gyermekbántalmazás megelőzésével, a probléma kezelésével foglalkozna. Pillanatnyilag a gyermekvédelem feladata, de véleményünk szerint több tárca illetékességét kellene megállapítani és a munkába bevonni őket. Sokat segíthetne ennek a növekvő problémának a megoldásában az egészségügyi, az oktatási, az igazságügyi, a pénzügyi tárca és elsősorban a Belügyminisztérium, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium.

A szövetség nem csak a megyében, de az országban is egyedülálló. Székhelye az egykori gyulai Fészek Gyermekotthon volt az Almásy-kastélyban, azonban a gyermekeket elhelyezték a kastélyból, így a szervezet székhelye az Ady utcai Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat épülete lesz.

Szőke Margit - Békés Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek