Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Trükkök érdemi változás helyett

Szerdán a sajtó képviselői is részt vehettek a kormányülés egyik napirendi pontjának tárgyalásán, a Száz lépés programmal, illetve az arról készült beszámolóval foglalkozó megbeszélésen. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek erre úgy reagált: a Száz lépés program nem jelent érdemi változást, csak figyelemelterelést szolgál, a problémák megoldását elodázza.


Dátum: 2005-11-09 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:28.988465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - mielőtt átadta volna a szót a programbanközvetlenül érintett tárcák képviselőinek - emlékeztetett arra, hogy a kabinet mintegy fél éve hirdette meg a Száz lépés politikáját, amely tovább folytatódik gyermek-egészségügyi, foglalkoztatáspolitikai, vállalkozásfejlesztési intézkedésekkel bővülve.

Bejelentette, hogy a programról készült jelentést - amelyet az Országgyűlés elé is beterjeszt a kormány - várhatóan péntektől nyilvánosságra hozzák a www.magyarorszag.hu internetes oldalon.

Az Országgyűlés a tervek szerint határozatban mond majd véleményt a megtett intézkedésekről, amelyek között a kormányfő szerint több olyan is van, amelyet egyesek először kétkedéssel fogadtak, majd elismertek.

Mint mondta, eddig 110 lépést hirdettek meg, amelyek összesen hozzávetőlegesen 150 intézkedést érintenek. A 110-ből 43 már hatályba lépett, további 43 január elsejétől életbe lép, a fennmaradó 24 pedig ezt követően, egészen 2010-ig elhúzódóan érvényesül.

A tárcavezetők között elsőként szót kapó Göncz Kinga családügyi és szociális miniszter a családtámogatási rendszer átalakítását, valamint a szerdai kormányülésen elfogadott, a nyugdíjak korrekciójára vonatkozó előterjesztést emelte ki a minisztériuma alá tartozó ügyek közül.

Mint mondta, ez utóbbiból 2006-ra vonatkozik az özvegyi nyugdíjak 55 százalékosra emelése, ami folytatódik majd 2007-ben, valamint az, hogy a méltányossági nyugdíjak kérvényezésének lehetősége - az eddigi öt év helyett - már három év után megnyílik majd.

Halász János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: jövőre csökken a gyermekjóléti szolgáltatások és a családsegítő szolgálatok normatívája.

Magyar Bálint oktatási miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a közoktatást és a szakképzést érintő lépések azt szolgálják, hogy az oktatási rendszer korszerűbb és igazságosabb legyen, igazodjon a munkaerőpiaci igényekhez. Mint megjegyezte, az ülés zárt részén tárgyalta a kabinet azt a törvényjavaslatot, amelynek hatályosulása esetén a pedagógusok is be tudnának kapcsolódni a Prémium Évek programba, öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt. Már a következő év elején elindul egy minden iskolára kiterjedő értékelési rendszer, a tárca támogatni kívánja a kistérségi társulásokat, az iskolabusz-hálózat bővítését és a szakképzésben a hiányszakmák oktatását.

A Fidesz-frakció szóvivője erre reagálva elmondta: a kormány jövőre 13,5 milliárd forinttal kevesebbet akar oktatásra költeni, 14 támogatási formát megszüntet, 25 normatívát pedig csökkent. Az intézkedések a kistelepülésen élőket sújtják a leginkább, azonban elmondható az is, hogy jövőre minden közoktatásban résztvevő gyermekre tízezer forinttal kevesebb jut majd - tette hozzá.

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter szólt arról a közmunkaprogramról is, amely az önkormányzatok több, mint egyharmadát érinti, és amely 24 ezer embernek biztosíthat majd a téli időszakra munkát.

A Fidesz-frakció szóvivője viszont arról beszélt, hogy a program meghirdetése után is nőtt a munkanélküliség, és nem érték el a céljukat a feketemunka visszaszorítására hozott rendelkezések sem.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter a sürgősségi ellátás fejlesztését és a rákellenes programot emelte ki a tárcáját érintő lépések közül, és kijelentette, hogy az egészségügyet érintő 21 lépés területén minden időarányosan halad.

Halász János ezzel kapcsolatban kiemelte: az egészségügyben sem történt változás a Száz lépés programnak köszönhetően, hiszen tovább nőtt a kórházak adóssága, és a kormány hangzatos ígéreteket tett ugyan a rák elleni küzdelem terén, mégis 12 százalékkal csökken jövőre a rákbetegséggel foglalkozó szervezetek támogatása.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek