Félelmétől ordítással próbál megszabadulni
Azt javasoljuk a miniszterelnöknek, hogy saját személyes hatalmi érdekei helyett az emberek érdekeit vegye figyelembe. Adja vissza a 13. havi családi pótlékot a családoknak. Támogassa, hogy közösen megalkossuk a Nemzeti Garanciatörvényt, amely megőrzi közös vívmányainkat és megvédi a fontos értékeket: a tizenharmadik havi nyugdíjat, a gyermekek után járó adókedvezményt, a panel-felújítási programot, azt, hogy a gáz, a villany, a gyógyszerár csak az infláció mértékében növekedhessen, és hogy a kormány köteles legyen az ÁFÁ-t időben visszatéríteni.
Dátum: 2005-11-10 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:30.862578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
Gyurcsány Ferenc mai agresszív kijelentésével arra kisgyerekre hasonlít, aki félelmétől úgy próbál megszabadulni, hogy kiabálni, ordítani kezd. Hétfőn még a parlamentben a Nemzeti Garanciatörvénnyel kapcsolatban a párbeszéd lehetőségéről beszélt, két nap múlva már a párbeszéd helyett a diktátum hangnemében szólal meg. Mindig szomorú, amikor egy hatalmon levő ember két kézzel, görcsösen kapaszkodik a hatalmába. Engedje meg Gyurcsány Ferenc, hogy a magyar emberek döntsék el 2006-ban, hogy ki vegye át a kormányzást. Ne a miniszterelnök szabja meg, milyen összetételű legyen Magyarország következő kormánya. Ez a demokrácia alapszabálya! A Gyucsány-kormány az, amelyik elevette a gyermeket nevelő családoktól a 13. havi családi pótlékot. Ez a kormány nem fizette ki a gazdáknak járó támogatást. Ez a kormány csökkentette az oktatási kiadásokat. Ennek a kormánynak a működése alatt nőtt a munkanélküliség oly mértékben, hogy mára 400 ezer embernek nincs munkája. A Gyurcsány-kormány rossz gazdaságpolitikája okozta költségvetési hiány miatt, kap sorozatosan intőt az EU-tól Magyarország. Ez a kormány az, amelyik nem fizette ki a vállalkozóknak jogosan visszajáró ÁFA összegét, hogy a költségvetés hiányát az ő pénzükkel próbálják betömködni. Ennek a kormánynak köszönhető, hogy a vállalkozói körbetartozások akadályozzák a gazdaság normális működését.
Azt javasoljuk a miniszterelnöknek, hogy saját személyes hatalmi érdekei helyett az emberek érdekeit vegye figyelembe. Azt javasoljuk Gyurcsány Ferencnek, adja vissza 13. havi családi pótlékot a családoknak. Támogassa, hogy közösen megalkossuk a Nemzeti Garanciatörvényt, amely megőrzi közös vívmányainkat és megvédi a fontos értékeket: a tizenharmadik havi nyugdíjat, a gyermekek után járó adókedvezményt, a panel-felújítási programot, azt, hogy a gáz, a villany, a gyógyszerár csak az infláció mértékében növekedhessen, és hogy a kormány köteles legyen az ÁFÁ-t időben visszatéríteni.
2005. 11. 09.
Fidesz- Magyar Polgári Szövetség