Megkezdődik a Tudomány Világfóruma
Több mint félezer tudós vesz részt a ma kezdődő Tudomány Világfórumán. A háromnapos rendezvény központi témája a tudomány, az etika és a felelősség lesz. Mintegy nyolcvan országból közel négyszáz külföldi meghívott, köztük három Nobel-díjas és másfélszáz magyar vendég találkozik Budapesten. A háromnapos rendezvény védnöke Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Macuura Koicsiro, az UNESCO főigazgatója, Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudományos Tanács elnöke, továbbá Mádl Ferenc előző és Sólyom László jelenlegi magyar államfő.
Dátum: 2005-11-10 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:33.577398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László a megnyitón, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szombati zárónapon mond beszédet. Az első világfórumot 2003-ban tartották Budapesten, akkor a társadalom és a tudomány viszonya állt a középpontban. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hatalmas politikai, tudománypolitikai sikernek nevezte, hogy a Tudomány Világfóruma polgárjogot nyert az egész világon, elfogadták, hogy Magyarország - a davosi világgazdasági fórumhoz hasonlóan - egy sorozatot vallhat magáénak.
MTI - fideszfrakcio.hu