151 jelölés érkezett a Nobel-békedíjra
Százötvenegy csoportra, intézményre, illetve magánszemélyre érkezett jelölés a Nobel-békedíj odaítélésére illetékes bizottsághoz - közölte szerdán Oslóban Olav Njoelstad, a norvég Nobel-intézet igazgatója.
Dátum: 2002-02-14 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:28.651524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület titokban tartja, hogy kiket látnának szívesen Nobel-békedíjasnak a jelölésre jogosultak, akik azonban felfedhetik jelöltjük kilétét. Mint azt Njoelstad is megerősítette, az már bizonyos, hogy a díj várományosai között van az idén George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit kormányfő és Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere is.
Njoelstad elmondta azt is, hogy mindegyik földrészen vannak jelöltek, többet azonban nem volt hajlandó elárulni, mindössze arra célzott: az Egyesült Államok ellen elkövetett szeptemberi terrortámadások következményei jelentős befolyással voltak a jelölőkre.