A csíkos jól áll?
A Fővárosi Bíróság tegnap megkezdte annak a vesztegetési ügynek a tárgyalását, amelynek elsőrendű vádlottja Csonka Gábor, aki korábban Lendvai Ildikó frakcióvezető kampányfőnöke és Kovács László volt pártelnök titkára volt. Csonka megrendeléseket ígért vállalkozóknak azzal a feltétellel, hogy minden bevételből öt százalékot vissza kell juttatniuk, mert az összeg az MSZP kampányára kell.
Dátum: 2005-11-10 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:37.104454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ötmillió forint kenőpénzt vett át a vádirat szerint Csonka Gábor az MSZP Köztársaság téri székházában lévő bérelt irodájában idősebb és ifjabb Jónás Csaba építési vállalkozóktól azt ígérve, hogy közbenjárásával a Terézvárosi Vagyonkezelő kifizeti ötvenmillió forintos jogos követelésüket. Jónásék további egymillió forintot adtak Csonkának azért, hogy a párt kijáróembere további önkormányzati megrendelésekhez segítse őket. A pénzátadás alkalmával Csonka Gábor azt állította, hogy az összeget Kékesi Tibornak továbbítja, aki a VI. kerület szocialista országgyűlési képviselője és az ottani önkormányzat gazdasági bizottságának tagja — áll a vádiratban. Ifjabb Jónás Csaba több hangfelvételt készített a Csonka Gáborral folytatott beszélgetésekről, amelyeket az ügyészség a bizonyítékokhoz csatolt.
Lendvai Ildikó egykori kampányfőnöke a tegnapi tárgyaláson nem jelent meg. Csonka Gábort "vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedéssel", Jónásékat pedig — miután nem a rendőrséghez fordultak, hanem a Magyar Nemzeten keresztül hozták nyilvánosságra a bűncselekmény tényét — társtettesként elkövetett hivatali vesztegetéssel vádolta meg a Fővárosi Főügyészség.
A tárgyaláson ismertették idősebb Jónás Csaba vallomását, amelyben a vállalkozó azt állította; Csonka további megrendeléseket ígért nekik azzal a feltétellel, hogy minden bevételből öt százalékot vissza kell juttatniuk, mert az összeg az MSZP kampányára kell azért, hogy "ne a Viktor nyerjen 2006-ban". Csonka, aki a korábbi állításokkal szemben tagja az MSZP-nek, nyomdaipari cégén keresztül a mai napig szerepet vállal a párt kampányrendezvényeinek lebonyolításában — értesült a Magyar Nemzet.
forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu