Református zsinat: a választáson induló lelkésznek szüneteltetnie kell szolgálatát
Amennyiben egy lelkész a választáson indulni kíván, akkor a jelöltség elfogadásától köteles szüneteltetni lelkészi szolgálatát; ebben az értelemben módosította a református zsinat az egyházi alkotmányt - közölte Bölcskei Gusztáv püspök csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-11-10 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:40.202751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban a zsinat törvénykezése szabályozta, hogy református lelkész politikai párt tagja nem lehet, és ha valaki országgyűlési képviselőséget szerez, akkor arra az időre, amíg mandátuma tart, köteles lelkipásztori szolgálatát szüneteltetni - mondta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a zsinat ülése után.
Bölcskei Gusztáv közölte, hogy a szabályozást kiterjesztették, tehát "amikor valaki a jelöltséget elfogadja, akkor köteles ezt a szüneteltetést megkezdeni". A döntést a zsinat azonnal hatályba léptette.
"Nem tartjuk szerencsésnek és nem tartjuk kívánatosnak azt, hogy valaki bármelyik politikai párt jelöltjeként, ugyanakkor azzal az igénnyel lépjen fel, hogy ő református lelkész" - magyarázta a zsinat lelkészi elnöke, hozzátéve: ez némely esetben megtévesztő is, mert azt a látszatot keltheti, hogy a református egyház támogatottságával történne ez.
Bölcskei Gusztáv szólt arról, hogy a Magyarországi Református Egyház (MRE) XII. zsinatának nyolcadik ülésszakán áttekintették a szeretetszolgálati munkát is; új elemként jelenik meg, hogy a nyugdíjba menő lelkészek számára olyan idősotthoni elhelyezést biztosítsanak, amely méltó körülményeket teremt számukra.
A zsinat döntött arról, hogy a jövő évben minden gyülekezettől az október utolsó vasárnapján összegyűjtött perselyadományt az egyház fenntartásában működő egészségügyi intézmények támogatására fordítják - közölte.
Mint elmondta, határozat született egy protestáns felsőoktatási kollégium megalapításáról, amely a tervek szerint februárban kezdi meg működését Budapesten. A kollégiumot az MRE, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Protestáns Felsőoktatási Alapítvány közösen hozza létre - fűzte hozzá.
Bölcskei Gusztáv közölte, hogy az elkövetkező hetekben minden gyülekezetben megújul a presbitérium, általános tisztújítás lesz.
Kádár Zsolt esperes elmondta, csütörtökön adták át az MRE Tudományos Testülete Doktorok Kollégiuma által alapított díjat.Aranygyűrűs teológiai doktor címmel tüntették ki Bolyki János és Szathmáry Sándor teológust az egyházban végzett több évtizedes, nemzetközileg is számon tartott teológiai tudományos munkássága elismeréséül.
P. Tóthné Szakács Zita, a zsinati iroda misszióvezetője arról beszélt: a fővárosi Alagi téren létrehozzák a Református Missziós Központot, amely ernyőszervezetként fogja össze a társadalmi missziókat és segíteni kívánja azok munkáját.
MTI - fideszfrakcio.hu