Ígértekkel tömi tele Gyurcsány a rendvédelmiek pénztárcáját
Gyurcsány Ferenc ismét keserű csalódást okozott a rendészeti ágazat több tízezer dolgozójának. A miniszterelnök az elmúlt három és fél éves kormányzati tehetetlenségét próbálja feledtetni a rendőrség és a határőrség állományának tett újabb béremelési ígéretével.
Dátum: 2005-11-10 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:40.820986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elkésett, egyenlőtlen és bizonytalan illetményemeléssel akarja elterelni a figyelmet arról, hogy az elmúlt három és fél évben a rendvédelmi szervek a szocialista kormány mostohagyermekei voltak. Éveken keresztül szó sem volt "kiemelt béremelésről", inkább reálbércsökkenésről, sőt 2004-ben még a törvény alapján járó 13. havi juttatást is elvették tőlük! A sok-sok be nem tartott ígéret és az elmúlt három és fél évben tanúsított szocialista érzéketlenség után a rendőrök és a határőrök már nem hisznek a miniszterelnök szavának.
Átverés a 14 százalékos bérnövelés bejelentése, hiszen a javaslat alapján ezt alig kapja meg valaki; a közrendőröknek legfeljebb 5 százalékos fizetésemelés juthat. Ezt maga Gyurcsány Ferenc is elismerte. Persze a bizonytalan mértékű emelés is több a semminél, de félő, hogy a fedezetet - hírek szerint - kétezer rendőr és ezer határőr elbocsátásával kívánja finanszírozni a luxusbaloldal kormánya. A Fidesz kéri, hogy minden hivatásos rendőr, határőr, tűzoltó és katasztrófavédelmi dolgozó egységesen kapja meg a beharangozott 14 százalékos béremelést, és a kormány haladéktalanul pótolja az elvett 13. havi juttatást!
Kontrát Károly (Fidesz)
az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának alelnöke
fideszfrakcio.hu