Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az esztergomi polgármestert másolja Gyurcsány

Októberig hatszor tárgyalt az esztergomi képviselő-testület a Meggyes Tamás polgármester javaslatára létrehozott Szent Miklós Alapról, kezelésének, a szerződések megkötésének módjáról, feltételeiről. A négytagú szocialista frakció tagjaitól és a szabaddemokrata képviselőtől mindössze három támogató szavazat érkezett a döntések meghozatala során.


Dátum: 2005-11-10 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:42.426649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A január elsején Esztergomban indult Szent Miklós Alap célja, hogy minden esztergomi újszülött számára támogatást nyújtson Szent István városa akkor, amikor huszonegy éves korában megkezdi önálló életét. A születéskor az alapba átutal félmillió forintot minden évben ötven-ötvenezer forinttal egészíti ki a város, és a felhalmozódó tőkét kamataival együtt felsőfokú tanulmányainak vagy önálló otthona megteremtésének finanszírozására fordíthatja a következő esztergomi nemzedék.

A szocialista és szabaddemokrata képviselőknek huszonnégyszer nyílt alkalmuk a program támogatására, az egy év alatt született mindössze három igen-voks annak tanújele, hogy a helyi ellenzék akadályozta a Szent Miklós Alap létrehozását és működését.

A program egyébként már a bevezetésének bejelentéslét követő első évben éreztette hatását. A születések számának korábbi átlagát már novemberre harminc százalékkal meghaladta az esztergomi újszülöttek száma, éppen ezért volt szükség az idén tervezett százmilliós összeg felemelésére.

A figyelem azért irányult az esztergomi kezdeményezésre, mert a baloldali kormány most jelentette be, hogy a választási kampány hajrájában bébikötvényt kíván bevezetni, bár három évvel ezelőtt az akkori MSzP-s miniszterelnök elvetette az ötletet. A helyben topogását üres ígéretekkel leplező kormány terve szerinti ötvenezer forintos támogatás mindössze harmincad része annak, amit Esztergom nyújt az itt felnövekvőknek.

Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleménye

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek