Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állami ellenőrzés alá helyezték a legnagyobb cseh egészségbiztosítót

Állami ellenőrzés alá helyezték a legnagyobb cseh egészségbiztosítót (VZP). David Rath, az egészségügyi tárca vezetője szerint az intézkedés célja, hogy stabilizálják a biztosító pénzügyeit. Jirí Paroubek miniszterelnök ezt követően felszólította Jirina Musílkovát, az egészségbiztosító igazgatónőjét, hogy mondjon le.


Dátum: 2005-11-10 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:42.738747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VZP felett bevezetett állami ellenőrzés célja, hogy stabilizálja az egészségbiztosító pénzügyeit, javítsa gazdálkodását, lehetővé tegye a pénzügyi gazdálkodás átfogó leellenőrzését, hogy ennek alapján biztosítani lehessen a VZP új minőségi szintű és hatékony működését - mondta újságíróknak Rath. Bejelentette, hogy az intézkedés várhatóan legalább január végéig érvényben marad. Az egészségbiztosítót ebben az időszakban Antonín Pecenka, miniszter-helyettes fogja irányítani. A minisztérium azért folyamodott ehhez a kényszerű intézkedéshez, mert attól tart, hogy a biztosító jelenlegi vezetése nem ura a helyzetnek, s tevékenysége csak a VZP anyagi gondjainak további elmélyítéséhez vezetne, ami komoly válságot okozhatna az egészségügyben. A tárca szerint a VZP vezetése folyamatosan megsérti a kötelező gazdálkodási szabályokat, minek következtében egyre nő a biztosító adóssága.

A cseh orvosok már évek óta arra panaszkodnak, hogy a legnagyobb egészségbiztosító, amelyhez a cseh lakosság mintegy 80 százaléka tartozik, későn fizet a betegek kezeléséért, ami egyre növekvő gondokat okoz az orvosoknak, mert állandóan a csőd szélén lavíroznak. Az orvosok néhány hete sztrájkkal és tüntetéssel adtak hangot követeléseiknek. David Rath, a nemrégiben kinevezett új egészségügyi miniszter bejelentette, hogy első legfontosabb feladatának a biztosító helyzetének a stabilizálását tartja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek