Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetet ad, de húszat vesz el Gyurcsány

A Gyurcsány-kormány cinizmusa határtalan. Hiszen először drasztikusan, közel harminc milliárd forinttal csökkentette az oktatás támogatását. Majd hatalmas sikerként bejelentette, hogy több mint hét milliárd forinttal nőnek az egyes közoktatási normatívák a jövő évi költségvetésben.


Dátum: 2005-11-10 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:45.252259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy kormányzati sikerjelentés ellenére azonban a tény tény marad: a most bejelentett módosítás nem jelent tényleges megoldást, az elvonás még így is meghaladja a húsz milliárd forintot. Ennyivel kevesebbet ad jövőre a Gyurcsány-kormány a gyerekek oktatására. A kormány érzéketlensége leginkább a kistelepülésen élő óvodásokat, iskolásokat bünteti. Tőlük ugyanis akár évi 40.000 Ft-ot is elvehetnek jövőre. A kollégiumban lakók támogatása pedig 58.000 forinttal csökken.

Ráadásul már az idei támogatás sem fedezte a költségeket. Bizonyíték erre a több száz bezárt, átszervezett óvoda, iskola és a több ezer elbocsátott pedagógus. A támogatások újabb drasztikus csökkenése beláthatatlan következményekkel járhat az oktatásban.

Budapest, 2005. november 10.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Oktatási Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek