Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fedezetlen ígéretek a gazdáknak

Még az idén 150 milliárd forint, jövő januárban és februárban pedig további 100 milliárd forint támogatáshoz jutnak az agrárgazdálkodók - közölte Pásztohy András.


Dátum: 2005-11-10 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:45.861468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyel Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Gyurcsány Ferenc kormánya soha nem látott bizonytalan helyzetbe hozta a magyar vidéket, a mezőgazdaságból élőket. A politikus az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy a kormány érzéketlenül szembeállította a túlélésért küzdő családi gazdákat a városban élő emberekkel. Lengyel Zoltán azt mondta, hogy az utóbbi három és fél évben csökkent a mezőgazdaság jövedelmezősége, illetve soha nem látott mértékben az állatállomány. A képviselő szerint sokasodnak a beváltatlan ígéretek, többször elmondják a mezőgazdaság hét lépését, de arról nem beszélnek, hogy a pályázati pénzek jelentős részét nem fizették ki, az agrár-környezeti pályázatok sok győztese nem kapta meg a pénzt, illetve ugyanígy járt több pályázó önkormányzat is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek