Dícséret Esztergomnak a védekezésért
Kihelyezett ülésen tárgyalta Esztergomban az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a Kenyérmezői pataknál 2004 augusztusában történt vízszennyezés ügyét. A bizottság korábban már két alkalommal is foglalkozott az Onyx által okozott környezetszennyezéssel, és ezzel kapcsolatban kérdéseket is intézett a környezetvédelmi miniszterhez - ezekre kaptak válaszokat az ülésen a bizottság tagjai.
Dátum: 2005-11-10 20:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:48.071903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napirendek között szerepelt a bányászati törvény módosítási javaslata, valamint a Balaton vízpart-rehabilitációjának régóta esedékes törvénymódosítása. A fenti két módosító javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság, majd ezután sor került az Esztergomnál 2004 augusztusában történt környezetszennyezés ügyének vizsgálatára, amelyen részt vett Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is. Túri-Kovács Béla, a bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a bizottság korábban két alkalommal is foglalkozott a Kenyérmezői-patakon át a Duna ivóvíz-bázisát súlytó vízszennyezéssel. A bizottság tagjainak kérdéseire Rakics Róbert, a környezetvédelmi tárca helyettes államtitkára válaszolva elmondta: az Onyx Magyarország Kft. bizonyítottan okozója volt a vízszennyezésnek, és a cég több súlyos szabálysértést is elkövetetett a működése során.
Nem tartotta be a veszélyes hulladékok pontos nyilvántartására vonatkozó előírásokat, s így történhetett meg, hogy nem tudták, milyen veszélyes hulladékok kerültek ki a nyitva maradt csapon át a tartályból. Az adatszolgáltatási kötelezettségének sem tett teljes mértékig eleget a dorogi cég, és a nyilvánosság előtt eltitkolta a környezetszennyezés tényét. Rakics szerint Meggyes Tamás helyesen cselekedett, amikor tiszta ivóvizet biztosított a lakosság számára. A környezetvédelmi hatóság százötvennyolcmillió forintos bírságot szabott ki az Onyx Kft.-re, amely bírósági úton elérte, hogy nyolcvannégymillióra mérsékeljék a bírság összegét.
A havária idején és az azt követő hetekben, augusztus 5-től szeptember 14-ig ugyan korlátozták az égetőmű működését, amely nem fogadhatott hulladékot, de a cég a telephelyen tárolt veszélyes anyagok égetését tovább folytathatta. Illés Zoltán, fideszes képviselő kifogásolta, hogy nem a legmagasabb bírságot szabták ki az Onyx Kft.-re, ráadásul még ezt is tovább csökkentette az ügyben eljáró bíróság. A képviselő szerint a kiszabott bírság nem áll arányban a környezetszennyezés helyreállításának a költségeivel.
A tájékoztató során Rakics Róbert elmondta azt is, hogy szabálysértési eljárást indítottak az Onyx Kft. igazgatója ellen, amelyet Dorog város jegyzője megszüntetett. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azonban újból elrendelte a nyomozást. A környezetvédelmi bizottság pedig támogatja Esztergom azon törekvését, hogy biztonságos karsztvízre állítsa át saját ivóvíz bázisát.
Meggyes Tamás polgármester hozzászólásában kifejtette, hogy az elmúlt évi vízszennyezéssel kapcsolatban a lakosság bizalma megrendült a hatóságokban. Ezt támasztja alá, hogy a hatóságok nem voltak helyzetük magaslatán a Kenyérmezői-pataknál idén nyáron két alkalommal is tapasztalt vízszennyezés során sem. Rakics Róbert válaszában kifejtette, hogy a környezetvédelmi tárca elkészítette az idei esztergomi vízszenynyezéssel kapcsolatos dokumentációt, amelyet az esztergomi polgármesternek is megküldenek.
Forrás: Hídlap