Tisztelgés az Aranybulla előtt: Esztergomban iktatják be az Alkotmánybíróság új elnökét
Tisztelgés az Aranybulla előtt: Esztergomban iktatják be az Alkotmánybíróság új elnökét
Dátum: 2005-11-10 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:48.378757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Alkotmánybíróság teljes ülése úgy határozott, hogy a jövőben az Aranybulla előtt tisztelegve iktatja be az Alkotmánybíróság új elnökét, és köszön el a mandátumát kitöltő elnökétől" - áll abban a tegnap kelt kommünikében, amely a taláros testület honlapján olvasható. A dokumentumban indoklásként az szerepel, hogy az "Alkotmánybíróság működésének kezdetétől különös tisztelettel viszonyul a magyar történelem, ezen belül a közjogtörténet, a történeti alkotmányosság kiemelkedő jelentőségű dokumentumához, az Aranybullához, melynek pecsét-másolatát az alkotmánybírák viselik."
Ennek értelmében november 12-én, szombaton, Esztergomban kerül sor Bihari Mihály beiktatására, a leköszönő elnök Holló András megbízatásának utolsó napján.
Bár az Alkotmánybíróságról szóló törvény az Alkotmánybíróság székhelyéül Esztergomot jelölte meg, ám a testület 1989-es megalakulása óta Budapesten működik. Bihari Mihály, akit október 11-én választott meg elnökéül a tizenegy tagú testület, november 13-tól három éven keresztül látja el elnöki teendőit.
Az új elnök Budapesten született 1943-ban, egyetemi tanulmányait 1971-ben fejezte be a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1974-ben szociológia oklevelet is szerzett. 1989-től az ELTE-ÁJK-n megalakult Politológiai Tanszék vezetője, 1999-től az Alkotmánybíróság tagja.
Forrás: Hídlap