Demszky is dübörögni kezd: áremelések az infláció többszörösével
Budapesten jövőre a várható inflációnál jóval nagyobb mértékben drágulnak egyes közműszolgáltatások, elsősorban a víz- és csatornadíjak tarifái - értesült fővárosi képviselőktől pénteken az MTI. A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn tárgyal a díjemelési javaslatokról, amelyekről november 24-én dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Dátum: 2005-11-11 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:50.877494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A temetkezési szolgáltatásnál átlagosan 5,6 százalékos, a szemétszállításnál 5,68 százalékos, a csatornahasználatnál 5,85 százalékos, a vízdíjnál és a szennyvíz-szippantásnál pedig 5,9-5,9 százalék lesz a tarifadrágulás mértéke, azaz a várható infláció csaknem háromszorosa. E közszolgáltatásoknak 15 százalékos az áfája, így az 5 százalékpontos törvényi csökkentés nem érinti ezeket. A lakossági távhődíj mértéke változatlan marad. A kéményseprésnél lesz ugyan 4,2 százalékos tarifaemelés, mivel azonban 25-ről 20 százalékra csökken e szolgáltatás áfája, így gyakorlatilag nem változik a kéményseprésnél sem a díj.
A BKV tarifáiról várhatóan csak decemberben dönt a közgyűlés, amelynek novemberi programjában nem szerepel ez a kérdés. A városvezetés már hetekkel ezelőtt azt a javaslatot támogatta, hogy átlagosan 10 százalékkal emeljék a BKV-jegyek árait.
MTI - fideszfrakcio.hu