Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az első helyes lépés után megtörni látszik a lendület

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete sajnálattal veszi tudomásul, hogy a családtámogatási rendszer november 7-én elfogadott módosítása nem mindenben tükrözi a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel május 25-én kötött megállapodást. A NOE üdvözli a családi pótlék évek óta esedékes emelését, de az első helyes lépést továbbiaknak kell követniük.


Dátum: 2005-11-11 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:51.537008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NOE üdvözli, hogy a családi pótlék régóta esedékes, érdemben történő emelését jelen kormánynak végre volt bátorsága meglépni. Úgy véljük, hogy Egyesületünk az egyeztetés időszakában tevékenyen hozzájárult a helyes döntések kialakításához, ezért értetlenül állunk azelőtt, hogy a tárgyalások eredményeképpen javasolt plusz 20 milliárdos növekmény felhasználásáról a kabinet nem kérte ki a NOE véleményét.

Örülünk, hogy - bár jelentősen csökkentett mértékben -, de legalább megmaradt az adókedvezmény intézménye és hogy módosítási javaslatunk, amely a jövedelmek adóztatása esetén elismeri a családban eltartottak számát, részben meghallgatásra került. Így nagycsaládosok esetén gyermekenként 500 ezer Ft-tal nő az adókedvezmény felső határa. A 8 millió forintos felső korlát bevezetése jelentéktelen költségvetési vonzata miatt továbbra is érthetetlen.

A NOE sajnálja, hogy elfogyott a kormány lendülete, és félbehagyta a változtatásokat. Úgy véljük, hogy a családi támogatások rendszerének átalakításában nem szabad ezen a ponton megállni, további bátor lépések szükségesek ahhoz, hogy az intézkedések elérjék a kívánt hatást, a népességszám csökkenésének megállítását, a születések számának növekedését. A családtámogatási rendszer egy komplex, sok elemből álló rendszer, amit csak átgondoltan szabad változtatni, és aminek legfőbb eleme a stabilitás kell, hogy legyen. Nem szabad a gyermeket nevelőket egymással szembeállítani, hanem a közteherviselést kell igazságosabbá tenni. Ennek érdekében a kormánynak érdemben hozzá kell járulnia a gyermeket nevelők többletterheihez.

Sajnáljuk, hogy az ígéretek ellenére nem vontak be bennünket a különféle közműdíjak (gáz, áram, távfűtés, telefon stb.) kompenzációs rendszerének általunk régóta szorgalmazott átalakításába. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a gyermeket nevelők érdemi foglalkoztatására (családbarát munkahely, részmunkaidő stb.), valamint a családos kártya (kedvezmények) bevezetésére semmilyen érdemi intézkedés nem történt.

Ugyanakkor a költségvetés egyensúlytalansága miatt az oktatás területe ismét hátrányos helyzetbe került, ami szintén a gyermekeket nevelő családokat hozza nehezebb helyzetbe. Az esélyegyenlőtlenségek mérséklése érdekében feltétlenül szükséges ellensúlyozni a művészeti oktatás fejkvótájának csökkentését, és a legszegényebb családokban élő egyetemista, főiskolás gyermekek segélyének megvonását.

Csak remélni tudjuk, hogy a kormány a költségvetési vitában számol a családok biztonságának, az esélyegyenlőség megteremtésének eléréséhez szükséges forrásokkal, hogy 2006-ban legyen mozgástere az intézkedések meghozatalához.

Kiadó: Nagycsaládosok Országos Egyesülete

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek