Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százhúsz személy őrizetben Jordániában

Százhúsz személyt vettek őrizetbe Jordániában a szerdai ammáni merényletek után indított országos méretű hajtóvadászat során.


Dátum: 2005-11-11 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:55.193324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy magas rangú rendőrségi illetékes pénteken közölte, az őrizetbe vettek többsége iraki és jordániai illetőségű. A három ammáni luxushotel elleni öngyilkos robbantásos merényleteknek, amelyek elkövetését az Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista vezette "iraki al-Kaida" vállalta, eddig 60 halálos áldozata van, közöttük 38, többségükben palesztin származású jordániai. A halottak között van két amerikai állampolgár is - jelentette be az ammáni amerikai nagykövetség.

A merényletekben életét vesztette a szíriai születésű filmrendező és producer, a 71 esztendős Moustapha Akkad, aki 1976-ban filmet készített Mohamed prófétáról, amelyben az iszlám előírásainak megfelelően a vallásalapító nem jelent meg. A detonációban meghalt Akkad 34 éves lánya is. Az amerikai nagykövetség jelentéséből nem derül ki, hogy Akkadékat értették-e a két amerikai áldozat alatt. A hatóságok különösen fontosnak tartják a Hyatt és a Days Inn biztonsági személyzete két tagjának a vallomását, mivel beszéltek az öngyilkos merénylőkkel, miután felfigyeltek öltözékükre.

Elmondásuk szerint az egyik iraki, a másik pedig öböl menti arab akcentussal beszélt. A merénylőket maradványaikból vett DNS-mintákkal próbálják azonosítani. Jordániában pénteken országszerte megemlékeztek a hagyományos közös imádkozáson a merényletek áldozatairól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek