Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tanulhatják az EU-t

A kétéves késéssel induló Sapard-program nem fogja megváltani a magyar mezőgazdaságot - hangsúlyozták a Dél-Dunántúli Regionális Sapard Iroda munkatársai tegnap egy Tamásiban tartott fórumon. Az elmaradt vidék fejlesztését célzó előcsatlakozási program engedélyét szeptember 19-re várják Brüsszelből.


Dátum: 2002-09-18 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:04.319538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pályázatokat ezt követően hirdetik ki, várhatóan idén támogatási szerződéseket kötnek a nyertes pályázókkal, akik a jövő év első felében a támogatáshoz is hozzájuthatnak - mondta Juhász Gábor, a kaposvári regionális Sapard-iroda munkatársa a fórumon résztvevő polgármesterek és mezőgazdasági vállalkozók előtt. A pályázatokat az országos és megyei sajtóban hirdetik meg. A pályázati feltételek részletes ismertetése közt az iroda munkatársai elmondták: a gépbeszerzés csak az unióból, vagy tagjelölt országból lehetséges, és csak az FVM műszaki intézetének katalógusában szereplő gépek jöhetnek szóba. A pályázó agrárvállalkozóknak uniós feltételeket kell teljesíteniük, ami ugyan többletkiadással jár, de a közelgő csatlakozás előtt nem kidobott pénz - hangzott el. Az évi tizenhárom milliárd forintos program nem fogja megváltani a mezőgazdaságot és a vidéket, de tapasztalatokat szerezhetnek a pályázók, ami megnöveli annak az esélyét, hogy a csatlakozás után az EU strukturális alapjaiból származó támogatásokhoz hozzájussanak - mondta Juhász Gábor.

A fórumon Pusztai Beatrix, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. igazgatóhelyettese mutatta be az ugyancsak az uniós csatlakozással összefüggő Nemzeti Fejlesztési Terv előkészületeit, illetve a Regionális Operatív Programot (ROP), amelyet 2002. végéig fogadnak el, és amely jelenleg a kistérségekben született projektek összegyűjtésnél tart. A ROP-ról a fejlesztési ügynökség várhatóan novemberben rendez konferenciát.

T.F. - Tolnai Népújság online

Kapcsolódó elemek