"200 millió euró égett el" Franciaországban
A francia biztosítók szövetsége szerint az ország városaiban zajló gyújtogatások, zavargások becsült "biztosított" kárértéke eléri már a 200 millió eurót. Ennek az összegnek csak körülbelül 10 százaléka, ami a már több ezres gépkocsi-gyújtogatásokkal kapcsolatos.
Dátum: 2005-11-11 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:56.439648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez utóbbiakkal kapcsán a francia biztosítói és a takarékpénztári szövetség megjegyzi, hogy tagjai "függetlenül a biztosítás tartalmától" teljes kármentesítést adnak - írja a Le Figaro című lap. Egy kivétel, az AXA biztosító az, amelyik a gyújtogatás ellen is biztosításokat kötött kocsitulajdonosok számára fizet csak kártérítést. A lap emlékeztet, hogy jelentős károk keletkeztek sportcsarnokokban, boltokban és raktárakban is.
MTI - fideszfrakcio.hu