500 millió euró kár érte Portugáliát
A nyári és őszi erdőtüzek 500 millió euró kárt okoztak a portugál mezőgazdaságnak - írta a helyi sajtó pénteken az illetékes miniszterre hivatkozva.
Dátum: 2005-11-11 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:56.739273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez átszámítva 3000 eurót jelent a leégett erdők hektárjáért. Az október 17-vel bezárólag készített összesítés főként az erdőgazdálkodás kárain alapul, de számításba vették a többi mezőgazdasági ágazatot is. Augusztusban az összeg még csak 300 millióra rúgott, de az ősszel is sorozatosan keletkeztek tüzek. Október 12-ig 294 ezer hektár erdő és bozótos vált füstté és hamuvá Portugáliában. Ha a mezőgazdasági károkhoz később hozzáadják az épületekben esett kárt is, és az összeg eléri a 760 millió eurót, azaz a GDP 0,6 százalékát, Portugália segítségért folyamodhat az Európai Unió szolidaritási alapjához.
2003-ban, amikor a 425 ezer hektár leégése okozta összesített kár elérte az 1200 millió eurót, Lisszabon 48,5 milliót kapott a természeti csapások következményeinek enyhítésére létrehozott alapból.
MTI - fideszfrakcio.hu