A Gyurcsány-kormány több tízezer nyugdíjas ellátását veszélyezteti
Miután a jövő évi költségvetés szinte a csőd szélére sodorja a nyugdíjas otthonokat, a szociális intézményeket és nagyon jelentős forrásokat von el az oktatástól, ezért már annak a kevés átcsoportosításnak is örülni kell, amelyet a miniszterelnök bejelentett.
Dátum: 2005-11-11 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:58.503917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Örömteli, hogy a kormányfő meghallotta nem csupán az ellenzék kifogásait, hanem a szociális intézmények fenntartóinak, az iskolák óvodák vezetőinek, a civil szervezeteknek a kérését, sőt, már-már könyörgését.
Az átcsoportosítás azonban továbbra sem oldja meg a súlyos finanszírozási nehézségeket, hiszen az intézmények még így is kevesebb támogatáshoz jutnak jövőre, mint az idei évben. Az oktatás terén az elvonás még így is meghaladja a húsz milliárd forintot, és a kormány érzéketlensége leginkább a kistelepülésen élő óvodásokat, iskolásokat bünteti. Hasonló a helyzet a szociális szféra esetében: a támogatás összege jóval elmarad az idei évitől. Ezzel a Gyurcsány-kormány több tízezer nyugdíjas, szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő ember ellátását veszélyezteti.
Ezért a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a legrászorultabb, legelesettebb emberek érdekében további átcsoportosításokat hajtson végre, hogy az intézmények legalább a 2005-ös szinttel megegyező támogatásban részesüljenek.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu