Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint szemfényvesztése

Az eredetileg tervezetthez képest 7,2 milliárd forinttal több jut jövőre a közoktatás azon területeire, amelyeken leginkább szorítónak látszó gondok mutatkoztak - közölte Magyar Bálint. A Fidesz oktatási műhelyének vezetője szemfényvesztésnek tartja a bejelentést.


Dátum: 2005-11-11 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:01.186299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mostani bejelentés nem más mint szemfényvesztés, továbbra is 21 milliárd forint hiányzik az oktatási költségvetésből, ami gyerekenként 12-13 ezer forintos elvonást jelent - reagált a bejelentésre Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője. Hangsúlyozta: a kollégiumi támogatás még a módosítás után is 10 százalékkal kevesebb lesz, mint idén, így jövőre minden tizedik gyerek kollégiumi ellátására nem ad pénzt a fenntartóknak a kormány. A művészeti oktatás terén is csak az idei összeget biztosítják, azonban ezt is csak júniusig, utána csak az intézmények egy része kaphat támogatást - mondta Sió László, jelezve, hogy ez abból a levélből derül ki, amelyet Tatai Tóth András szocialista politikus néhány napja küldött a művészeti iskoláknak.

Sió László elmondta, az áfacsökkenés valóban megtakarítást jelentene az intézmények számára, ha közben a gáz ára nem emelkedne 20 százalékkal. Így jövőre a működési költségek jóval több pénzt emésztenek majd fel, holott már idén is közel hatezer pedagógust kellett elbocsátani és 220 óvodát, iskolát kellett bezárni vagy átszervezni. Mint mondta a gyereklétszámra való hivatkozás sem állja meg a helyét, hiszen az ÁSZ jelentés is rámutat, hogy jövőre milyen nehézséggel küzdenek majd az önkormányzatok. Ez egy olyan oktatási költségvetés, ami miatt egy magára valamit is adó oktatási miniszter le szokott mondani - jelentette ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek