Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar vallott: a kormánynak semmi köze a Szemünk fénye programhoz

Az iskolai fűtés- és világításrendszerek korszerűsítésére indított Szemünk fénye program megvalósításába magántőkét vonna be a kormány - közölte az oktatási miniszter. A Fidesz oktatási műhelyének vezetője elmondta: kiderült, hogy a miniszter más tollával ékeskedik, hiszen a programhoz a kormány nem ad támogatást.


Dátum: 2005-11-11 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:01.472752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője elmondta: a miniszter más tollával ékeskedik, hiszen a Szemünk fénye programhoz a kormánynak semmi köze nincs. A programot magánbefektetők és önkormányzatok valósítják meg, a kormány egy fillérrel sem támogatja - mondta. Hozzátette: hasonló konstrukcióban már korábban működött ilyen program, ezért úttörő jellege sincs ennek a kezdeményezésnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek