Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tokay György lett Románia litvániai és lettországi nagykövete

Tokay Györgyöt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt képviselőjét nevezte ki Románia (vilniusi székhelyű) lettországi nagykövetévé Traian Basescu államelnök pénteken aláírt rendeletével.


Dátum: 2005-11-12 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:03.838578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román parlament külügyi bizottsága 11 igen és 6 nem szavazattal javasolta szeptember elején Tokay litvániai és lettországi nagyköveti kinevezését. Az államfő november 7-én ki is nevezte Románia litvániai nagykövetévé az RMDSZ volt országos elnökségének egykori tagját, aki több törvényhozási cikluson át volt a szövetség Arad megyei parlamenti képviselője. Basescu most a lettországi nagyköveti tisztséget is hivatalosan Tokayra ruházta.

A két balti országra szóló nagyköveti kinevezése kapcsán Tokay György az MTI-nek pénteken elmondta: állomáshelye Vilniusban lesz, vagyis ingázni fog Vilnius és Riga között. Különleges dolog Románia nagykövetének lenni magyarként - mondta a politikus, aki szerint többről van szó, mint puszta személyi ambícióról. - "Az is a feladatom, hogy igazoljam: egy magyar jól láthatja el ezt a feladatot. Nem engedhetem meg magamnak, hogy félmunkát, vagy csak kielégítő munkát végezzek, nekem jó munkát kell végeznem" - mondta Tokay. A volt képviselő egyébként az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: ha kudarcot vallana diplomáciai posztján (mely luxust azért nem fogja megengedni magának), óhatatlanul megjelenne a bírálatokban az is, hogy magyarként volt sikertelen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek