Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Görög anarchisták megrongálták a Francia Intézetet Athénban és Szalonikiban

Arcukat kendőkkel elfedő anarchisták Athénban és Szalonikiban megtámadták a Francia Intézetet. Mintegy harminc garázda rongálta meg pénteken a görög főváros központjában álló intézet bejáratát. Jelszavakat mázoltak az épület falára, és betörtek számos ablakot. Televíziós beszámolók szerint a bejárati rész mellett a homlokzat egyes részeiben is károkat okoztak.


Dátum: 2005-11-12 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:04.146096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magukat anarchistáknak mondó garázdák közösséget vállaltak azokkal a franciaországi fiatalokkal, akik az éjszakai zavargásokban már hetek óta gyújtogatnak a külvárosokban - állították szemtanúk. Szalonikiban már csütörtök este összemázolták a Francia Intézet homlokzatát arcukat elfedő ismeretlenek. A görög rendőrség pénteken mindkét városban megszigorította a francia létesítmények őrzését.

Péntek este mintegy 500 baloldali érzelmű tüntető gyűlt össze az athéni francia nagykövetség előtt, hogy megfogalmazásuk szerint tiltakozzanak a bevándorlók és az egykori gyarmatokról származó francia állampolgárok "emberi jogainak megsértése és társadalmi kirekesztése" ellen . A tüntetést, amely tévébeszámolók szerint békésen ért véget, baloldali pártok és szervezetek hirdették meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek