Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koalíciós feszültség a felsőoktatási törvény miatt?

A szokatlan időpont, a résztvevők köre és a titkolózás azt sejteti, hogy komoly nézetkülönbség alakult ki a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban a koalíciós pártok között azon az egyeztetésen, amelyet a miniszterelnök és több szakminiszter részvételével tartottak szombaton Budapesten. Erről Sió László beszélt az MTI-nek.


Dátum: 2005-11-12 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:09.836494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn tárgyalja az alkotmányügyi bizottság az Alkotmánybíróság határozata alapján módosuló új felsőoktatási törvényt - erről jött létre megállapodás azon az egyeztetésen.

Magyar Bálint oktatási miniszter az egyeztetések után az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson a kormányfő mellett részt vett Petrétei József igazságügy-miniszter, Veres János pénzügyminiszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP-frakció képviseletében Katona Béla frakcióvezető-helyettes, továbbá az oktatási bizottság szocialista elnöke, Jánosi György, valamint jelen voltak szakértők is.

Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy az alkotmánybírósági határozat alapján módosuló jogszabály hétfőn kerül az alkotmányügyi bizottság elé záróvitára és zárószavazásra.

Magyar Bálint hangsúlyozta: jogtechnikai kérdésekről, illetve a parlamenti menetrendről egyeztettek, a módosuló törvényben semmilyen tartalmi változás nem várható ahhoz képest, amiről előző hétvégén a szakmai szervezetekkel megállapodtak.

"Apróbb jogtechnikai változásokról van szó" - mondta a miniszter.

A törvény kapcsán az igazságügyi tárcának van még feladata: az, hogy átfésülje a jogszabályt, vajon a változtatásokat az Ab határozatának megfelelően vezették-e át - tette hozzá Magyar Bálint.

Egy héttel korábban az oktatási tárca hat szakmai szervezettel tartott egyeztetést, amely konszenzussal zárult az Ab határozata alapján módosuló új felsőoktatási törvényről. Ezen a héten pedig a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával is tárgyalt a tárca.

A Fidesz oktatási műhelyének vezetője szombaton az MTI-nek azt mondta: a szokatlan időpont, a résztvevők köre és a titkolózás azt sejteti, hogy komoly nézetkülönbség alakult ki a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban a koalíciós pártok között.

Úgy tűnik, hogy az oktatási tárcának ötödik nekifutásra sem sikerült olyan javaslatot kidolgoznia, amely szakmailag elfogadható lenne - közölte Sió László.

Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején a kormány háromszor döntött a felsőoktatási törvény módosításáról és mind a három javaslat az Alkotmánybíróságon kötött ki.

Az igazán nagy baj azonban az, hogy marad a bizonytalanság a felsőoktatásban - mondta.

Kifejtette: "a 3,5 éves ügyeskedés" eredményeként ma ott tartunk, hogy három hónappal a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt a fiatalok nem tudják, hogy miből kell pontosan felvételizniük, s azt sem, mit tanulnak majd az egyetemeken, s a diplomájuk ér-e valamit a munkaerőpiacon?

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek