Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder kényszerleszállása az esőerdőben

Az Amazonas menti esőerdők mélyén hajtott végre kényszerleszállást Gerhard Schröder repülőgépe, amikor a német kancellár a hét elején Mexikóból Brazíliába kívánt utazni, de kifogyott az üzemanyag a gép tartályaiból.


Dátum: 2002-02-14 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:28.963124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német sajtó csütörtöki beszámolói szerint a Schrödert és kíséretét szállító A310-es Airbus az esőerdők mélyén fekvő brazíliai Manausnál hajtotta végre a kényszerleszállást. A német kancellár végül szerda reggel érkezett meg célállomása, Sao Paulo repülőterére.

A repülőgép, amely 1989-ig Eric Honecker egykori keletnémet vezetőt repítette útjaira, műszaki szempontból már nem nagyon felel meg a kor követelményeinek. Teljesen feltankolva is csupán 11 ezer kilométerre képes repülni, ami elvben elegendő lett volna a Mexikóváros és Sao Paulo közötti 7400 kilométer megtételéhez, de kénytelen volt kerülőt tenni, hogy kikerüljön egy légörvényekkel teli térséget.

A kényszerleszállás derültséget keltett a Schröderrel utazó üzletember-küldöttségben, amelynek tagjai között volt Heinrich von Pierer, a Siemens igazgatósági elnöke is.

Kapcsolódó elemek