Szegedi művészek Brüsszelben
A Szegedi Nemzeti Színház művészei nagy sikerű hangversenyt tartottak Brüsszelben. Vajda Júlia és Andrejcsik István, a Szegedi Nemzeti Színház operaegyüttesének tagjai, valamint Zámbó Géza magánénekes az est első felében Erkel, Kodály, Verdi, Puccini, Gounod és Mozart operáiból adtak elő áriákat és kettősöket magyar, francia és olasz nyelven.
Dátum: 2002-09-18 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:05.566921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az énekprodukciókat kísérő Tóth Erika zongoraművész és Kirnyák Melinda hegedűművész, a szegedi konzervatórium tanárai Brahms Magyar táncaiból, Massenet, Kreisler, Vieuxtemps műveiből játszottak. Az est második része az operett jegyében telt, Strauss, Lehár, Kálmán operettjeinek legnépszerűbb melódiáiból hangzottak el áriák, kettősök. Az elegáns modern Auditorium Hamoir jó 300 főnyi belga és magyar közönsége hosszasan ünnepelte a szegedi művészeket.
A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagjai a Szeged néptáncegyüttessel, a Rokka kisegyüttessel és a Shtory Will szegedi jazz együttessel egy héten át vendégszerepelnek Szeged testvérvárosában, Liege-ben, ahol az ott zajló magyar hét művészeti bemutatóinak szereplői.
MTI - fidesz.hu