Több százezren vettek részt a Fatimai Szűz Mária lisszaboni körmenetén
Az eső ellenére több százezer hívő vett részt szombaton Lisszabonban a Fatimai Szűz Mária körmenetén. Ötven év óta először vitték a portugál fővárosba a Fatima Szűz Mária kegyszobrát a Lisszaboni Városmisszió csúcspontját jelentő körmenetre.
Dátum: 2005-11-13 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:12.741159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A fény menetének" nevezett menetet, amelynek az élén vonult Erdő Péter bíboros, prímás, az új evangelizáció nemzetközi kongresszusa keretében rendezték meg. A körmenet végeztével José Policarpo da Cruz bíboros, lisszaboni pátriárka a város vezetőinek jelenlétében felajánlotta Lisszabont a Fatimai Szűznek.
"A kereszténységre nagy szüksége van a mai idők nagyvárosi emberének. Az élő Krisztus az, aki igazán humanizálni tudja a nagyvárosok életét" - mondta a lisszaboni pátriárka.
A körmenetet, amelyet mintegy 400 rendőr biztosított, felvételről sugározta a portugál állami televízió.
A Városmisszió programja 2003-ban indult Bécsben, tavaly Párizsban rendezték meg. Jövőre Brüsszel, majd 2007-ben következik.
MTI - fideszfrakcio.hu