Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Durva támadások a kisebbségi törvénytervezet ellen Romániában

Romániában minden eddiginél élesebben támadta a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet az ellenzéki Szociáldemokrata Párt. Mircea Geoana, a párt elnöke, volt külügyminiszter azt mondta, hogy a javaslatban szereplő kulturális autonómia éket verne a szerinte harmonikus közösségben élő romániai etnikai csoportok közé.


Dátum: 2005-11-13 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:14.345891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindenfajta közösségi autonómiát elvet a román szociáldemokrata párt. Vezetői a székelyföldi Marosfő volt KISZ-táborában tanácskoztak a párt erdélyi szervezeteinek elnökeivel, majd nyilatkozatban ítélték el az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvénytervezetet, amely a román szenátusban elbukott, és most a képviselőházi vitára vár.

Mirciea Geoana pártelnök és Adrian Nastase ügyvezető elnök szerint a törvénytervezet ötödik fejezete, amely a kulturális autonómiára vonatkozik, elfogadhatatlan, alkotmányellenes és ellentmond az európai normáknak, mert az állami intézmények mellé párhuzamos struktúrákat, kisebbségi autonómia tanácsokat szándékszik felállítani.

A szociáldemokraták szótárában újból megjelent a nemzetérdek, a szuverenitás, illetve az etnikai elkülönülés vádja. A volt külügyminiszter szerint az RMDSZ a gazdasági fejlesztési régiók átszabásával az '50-es évek szovjet típusú autonómia-struktúráját akarja létrehozni. Kijelentése az egykori magyar autonóm tartományra utalt. Az ellenzéki szociáldemokrata vezetők meggyőződésüket fejezték ki, hogy a kisebbségi törvény képviselőházi vitája után tavasszal a kormánypártok soraiból is sokan a jogszabály ellen szavaznak, s ha felbomlik a kormánykoalíció, hajlandók az előrehozott választásokig támogatni egy kisebbségi liberális kabinetet.

Közben a kormányon lévő egyik nagy párt, a demokraták Kovászna megyei szervezete is a székelyföldi románok sanyarú sorsát emlegeti és ellenzi a törvénytervezet kulturális autonómiára vonatkozó részét. A párt országos elnöke pedig csak annyit mondott, hogy javításra szorul az RMDSZ tervezete. A kis konzervatív párt - idézem: "a mérgező részek kiküszöbölését" szorgalmazza.

A kormánykoalíció másik fő ereje, a liberális párt csak annyit közölt, hogy nem kér a szociáldemokraták mérgezett ajándékából. Markó Béla úgy nyilatkozott: a szociáldemokrata párt mostani magatartásával megcáfolja mindazt, amit az előző kormányzati ciklusban kisebbségi kérdésekben tett és úgy tűnik, hogy a párt ismét egy Ion Iliescu által befolyásolt nacionalista szervezetté válik. Rendkívül veszélyes az etnikumközi viszony felemlegetése. A támadás tulajdonképpen a kormánykoalíció szétrobbantására irányul, amely amúgy sem túl szolidáris és pont a kisebbségi törvény ügyében a legsebezhetőbb - tette hozzá Markó Béla.

Kapcsolódó elemek