Állami pénzből fejlesztenék a privatizált repteret
A budapesti repülőtér majdani új tulajdonosa fejleszti az infrastruktúrát, vagy a magyar állam az adófizetők pénzéből fejleszt az új tulajdonos számára? - vetette fel a kérdést Márton Attila, a Fidesz szakpolitikusa.
Dátum: 2005-11-13 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:16.443775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyorsvasutat építtet a MÁV-val Kóka János gazdasági miniszter a Ferihegyi Repülőtérhez, miután a reptér magánkézbe került - jelentette be az illetékes parlamenti bizottság ülésén a miniszter. A terv már régóta megszületetett, de a megvalósítás mindig valami miatt megkésett. A MÁV nem kíván nyilatkozni erről a beruházásról.
- Teljesen elképedve állunk a bejelentés előtt, hiszen eddig a kormány és többek között Kóka miniszter úr részéről is mindig az volt a hivatalos magyarázat, hogy azért kell eladni a repülőteret, mert sem a repülőtér fejlesztésére, sem a repülőtérhez kapcsolódó fejlesztésekhez nincs az államnak pénze - mondta Márton Attila fideszes képviselő. Hogyan lehetséges az, hogy egy héttel ezelőtt még a miniszter úr határozottan állította, hogy a repülőteret el kell adni, mert állami pénzből nem fejleszthető, most pedig úgy gondolja, hogy egy több tíz-, talán százmilliárdos beruházással is a MÁV keretéből kell megvalósítani ezt a beruházást. Ráadásul pont akkor, amikor már a repülőtér privatizációjára sor került.
Márton Attila hozzátette: - mi már a kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy a kormánynak semmi más dolga és feladata nem lett volna, mint azt a 2002 őszén elfogadott fejlesztési tervet megvalósítani, amely egy igencsak átfogó tanulmány, rengeteg fejlesztési elképzelést és konkrét feladatlebontást tartalmazott a repülőtér fejlesztése tárgyában, amelyben egyebek közt a gyorsvasút kiépítésének terve is szerepel.
- Hogyha ez a fejlesztés megtörténne, akkor a repülőtér üzleti értéke sokkal nagyobb lenne.
- Természetesen, hiszen ezzel a majdani, már új tulajdonos egy nagyon komoly alapinfrastruktúrához fog jutni - válaszolta Márton Attila. Ez a repülőtér értékét, az ottani szolgáltatás színvonalát nagymértékben fogja növelni. Ezért is nem értjük, hogy lettünk hirtelen olyan gazdagok, hogy államnak több tíz-, esetleg százmilliárd forintja is van arra, hogy már az új tulajdonos húzza hasznát annak a beruházásnak, amelyet Kóka miniszter úr állami pénzből kíván megvalósítani.
MR - fideszfrakcio.hu