A változás kulcsa a munka
"Munka, család, nemzet és az ősök tisztelete - erre épült fel korábban, és erre épülhet fel ma is a jövő Magyarországon" - hangsúlyozta Orbán Viktor a piliscsabai Klebelsberg Kuno-emlékkonferencián.
Dátum: 2005-11-13 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:17.943282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett konferencián a XX. Század egyik legnagyobb magyar államférfiának nevezte a legendás kultuszminisztert. "Még egy területétől, iparától, sőt lakóitól megfosztott, porig alázott ország is képes talpra állni" - utalt a huszas-harmincas évek Magyarországára. "De az a nemzet, amely eltékozolja a kultúra szellemi örökségét, kitagadottá válik és mostoha sorsú lesz. Ez Klebelsberg Kuno testamentuma" - tette hozzá. Ha megcsonkítják a hazát, akkor felfelé kell törni - gondolhatta az iskolaépítő miniszter. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Klebelsbergről a tetterő juthat eszünkbe.
A Fidesz elnöke Anglia példájára hivatkozott, ahol a történelem nem a múltba visszatekintő kiváncsiság csupán, hanem hatalmas erkölcsi erő. Mint mondta, Klebelsberg életműve azt üzeni ma nekünk, hogy a nemzet megmaradásához különbözőségtudatra és küldetéstudatra van szükség. "Közös emlékek, értékek és jelképek nélkül aligha maradhat fenn egy nemzet. Magyarországot Európa e részében Európa kimagaslóan legműveltebb országává kell tenni" - idézte a kultuszminiszter gondolatait. Klebelsberg Kuno világosan látta, hogy hazánk előtt nemcsak Trianon revíziójának lehetősége áll, hanem az is, hogy kitörölnek minket a nemzetek sorából. "Ha egy nemzetnek szerencséje van, akkor alkalmas emberek a sorspróbáló időkben a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is képesek kivezeti a rájukbízottakat. Magyarországnak Trianon után szerencséje volt, hogy olyan politikusai voltak, mint Bethlen István és Klebelsberg Kunó. A kultuszminiszter tudta, hogyan kell változtatni. Azt a pénzt, amit a szomszédaink fegyverkezésre fordítottak, Klebelsberg a magyar oktatás és kultúra fejlesztésére költötte. Egyetemeket, intézeteket alapított, 500 népiskolát nyitott meg, létrehozta a külföldi magyar intézetek hálózatát. "Tudta, hogy a változás kulcsa a munka. Munka, család, nemzet és az ősök tisztelete - erre épült fel korábban, és erre épülhet fel most is a jövő Magyarországon" - szögezte le Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke Piliscsabáról Miskolcra utazott, ahol Pelczné Gáll Ildikóval és Balog Zoltánnal együtt részt vett a a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon felújítása alkalmából tartott hálaadó ünnepi Istentiszteleten és ünnepségen. A száztíz éves intézmény felújítását a polgári kormány 135 millió forinttal támogatta. A Fidesz elnöke kiemelte: még ha most éppen csökken is a gyermekek száma, az iskolákat nem szabad bezárni. Inkább azt a célt kell kitűzni, hogy ismét sok gyermek szülessen. "A felemelkedéshez csak a munkán és a tanuláson keresztül vezet az út. Ha munka nics, semmi sincs. Ha munka van, minden van" - jelentette ki Orbán Viktor. Emlékeztetett arra, hogy ma 400 ezren élnek munka nélkül Magyarországon. "A dolgoknak előbb vagy utóbb a helyükre kell kerülniük" - húzta alá.
Forrás: orbanviktor.hu
fideszfrakcio.hu