Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biciklis csel: kerékpáros kormánymegbízottat avatott Kóka

Medgyesy Balázs, a Fidesz zöld tagozatának elnöke hangsúlyozta: a kerékpárutak fejlesztése a kabinet 619 beváltatlan ígéretének egyike volt, az elmúlt három és fél évben mégsem tartotta fontosnak a kormány.


Dátum: 2005-11-14 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:21.350246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bodor Ádámot nevezte ki a kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri megbízottnak Kóka János. Az új tisztségviselőt vasárnap a Normafánál mutatta be a gazdasági és közlekedési miniszter.

Kóka János elmondta: Bodor Ádám feladata, hogy összegyűjtse azokat a forrásokat, programokat és feladatokat, amelyek a kerékpáros közlekedés fejlesztését szolgálják.

A korábban kerékpáros turizmusfejlesztéssel foglalkozó és az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöki posztját betöltő megbízott 10 millió forintos kerettel rendelkezik a már meglévő és a hálózatfejlesztési tervben szereplő utak felmérésére.

Medgyes Balázs egyetértett a kerékpárutak fejlesztésének szükségességével, amely - mint mondta - a kormány 619 beváltatlan ígéretének egyike. "Az elmúlt három és fél évben nem volt fontos ez a kormánynak" - tette hozzá.

A Fidesz zöld tagozatának elnöke emlékeztetett arra, hogy az Orbán kormány időszakában több száz kilométer hosszú út épült a kerékpárosoknak. Ezek közül a Balaton környékén a több mint egy milliárd forintból megépült úthálózatot és a Duna és Tisza mentén - ahol erre megvolt a lehetőség -, az árvízvédelmi töltéseken létesült kerékpárutakat említette Medgyesy Balázs.

Hozzátette: a mostani kormány időszakában ugyan voltak "látszat fejlesztések", ám ezek jelentős része a járdára, vagy a közútra felfestett jelek, amelyek mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok, mind az autósok számára veszélyesek. Ezek nem tekinthetők valódi fejlesztésnek - mondta Medgyesy Balázs.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek