Lefaragták a következő évi kutatások támogatását
A kormány becsapja a vállalkozásokat, cserbenhagyja a kutatás-fejlesztés szereplőit, megszüntetve a vállalkozásokkal egyenlő teherviselési kötelezettségét a terület finanszírozásában - mondta Pálinkás József.
Dátum: 2005-11-14 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:22.833542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hogyan válhat valóra a tudásalapú társadalom és a versenyképesség, ha az annak biztosítására szánt pénzek folyósítását ilyen könnyedén megtagadja a hatalom? - tette föl a kérdést Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke.
Az ügy előzménye: 2003-ban az érintett vállalkozások a gyógyszeripartól a műanyaggyártókig járulékfizetést vállaltak az akkor létrehozott kutatási, fejlesztési és technológiai innovációs alap feltöltése érdekében. E kvázi adóba csak úgy egyeztek bele, hogy az MSZP- SZDSZ-kormány garantálta: a költségvetés évente ugyanolyan összeggel járul hozzá az alaphoz, amennyit a vállalkozások két évvel az előtt ténylegesen befizettek.
Abban reménykedtek e vállalkozások, hogy a megfelelő állami tehervállalás révén az alap pályázatai útján saját forrásaikhoz képest jelentős támogatást kaphatnak fejlesztésre. Ám Pálinkás professzor most azt észlelte: bár 2004-ben 15,7 milliárd forint volt a piaci szereplők befizetése, a kormány a 2006-os költségvetési törvényben mégsem ennyit, hanem csak 12 milliárdot biztosít állami hozzájárulásként.
E törvénytelenséget - az egykori oktatási miniszter szerint - úgy próbálja a kormány "sunyi módon" elleplezni, hogy a költségvetési törvényben hatályon kívül helyezi a 2003-as innovációs törvénynek az állami kötelezettségre vonatkozó paragrafusát. Pálinkás József szerint ezzel a kormány nemcsak a 2003-ban kérkedőn beharangozott ígéretét szegi meg, de hosszú távra teszi lehetetlenné a kutatás-fejlesztés közmegegyezésen alapuló finanszírozását. - Az alattomos törvénymódosítással és az idei 3,7 milliárdos "érvágással" a kormány egyeztetés nélkül szétdúlja a k+f rendszerét, becsapva partnereit, az akadémiai és egyetemi kutatóintézetektől az érintett vállalkozásokig. A kutatások és fejlesztések egy része a magyar egyetemeken és kutatóintézetekben valósult volna meg, ráadásul némely multinacionális cég idetelepítette volna teljes kutatását és fejlesztését. Úgy látszik, a kormány rakodómunkásokból, nem pedig fejlesztőmérnökökből szeretne többet látni - vélte.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. november 14.