Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista pártkatona lesz az EB budapesti képviselője

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői nem vesznek részt az Európai Ügyek Bizottságának mai ülésén, tehát nem lesznek jelen György Gábornak, az Európai Bizottság budapesti képviseletvezetőjének parlamenti bemutatkozásán.


Dátum: 2005-11-14 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:25.668556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


György Gábor szerepelt a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti listáján, emellett korábbi közéleti tevékenysége kapcsán is kételyek támadnak aziránt, hogy feladatkörét valóban pártatlanul fogja-e ellátni. A néppárti magyar képviselők már hangot adtak ezzel kapcsolatos aggodalmaiknak, s hivatalosan is eljártak a számunkra biztosított jogkörök szerint Brüsszelben.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői bíznak abban, hogy György Gábor munkája során be fogja tartani az Európai Bizottságnak a politika felettiségre vonatkozó magas szintű normáit.

Budapest, 2005. november 14.

Hörcsik Richard

kabinetvezető

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek