Fővárosi Bíróság: Répássy nem sértett személyiségi jogot
A Fővárosi Bíróság elutasította Ferenczi Lászlónak, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának Répássy Róbert fideszes képviselő ellen benyújtott keresetét.
Dátum: 2005-11-14 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:27.210020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ítéletben az áll, hogy Répássy Róbert nem sértette meg az államtitkár személyiségi jogait, amikor Kulcsár Attila vallomásból idézett, mert egy folyamatban lévő büntetőeljárásban tett nyilatkozat nyilvánosságra hozatala nem jogsértő.
Ferenczi azért indított pert a politikus ellen, mert Répássy a K&H ügyről azt mondta egy tévéműsorban, hogy Kulcsár Attila exbróker Lamperth Mónika belügyminiszter férjének, Jegesy Andrásnak a segítségével 2003-ban telefonon kapcsolatba lépett Ferenczi Lászlóval, aki akkoriban a K&H-ügyön nyomozó egységet vezette, és vele a PSZÁF-vizsgálat eredményének rendőrségi fogadtatásáról beszélgetett.
A helyettes államtitkár szerint Répássy ezzel megsértette jó hírnevét, s ezért másfél millió forint nem vagyoni kártérítést és bocsánatkérést kért.
Forrás: hírTV