Megkezdődött a televíziós leépítések idei második köre
A napokban kapják meg felmondólevelüket azok a munkatársak, akiktől idei második leépítési körében válik meg a Magyar Televízió (MTV); a múlt héten megkezdődött a dokumentumok kézbesítése - értesült nevük mellőzését kérő intézményi forrásokból hétfőn az MTI.
Dátum: 2005-11-14 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:27.796991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Október közepi bejelentés szerint 217 munkatárs elbocsátását tervezte a közszolgálati médium, amelynek menedzsmentje később 176-os létszámról beszélt. A mintegy 1.700 embert foglalkoztató MTV-ben nyáron már volt egy elbocsátási kör, akkor 98 munkatárstól váltak meg.
A közszolgálati médium tavaly ősszel elfogadott reorganizációs terve 2004-re 75, az ideire 425, jövőre további 200 dolgozó leépítését írja elő, ám a tavalyi létszámcsökkentést - az ehhez szükséges forrás hiányában - nem hajtotta végre az MTV.
A mostani elbocsátásokról anélkül határozott a menedzsment, hogy az üzemi tanács (ÜT) aláírta volna a felek által erről előkészített megállapodás-tervezetet; mint Kapuvári Gábor, az ÜT elnöke az MTI-nek a múlt héten elmondta, nem kapták meg azokat a számításokat, amelyek alátámasztják, hogy egyes, jelenleg a közszolgálati médiumon belül működtetett szervezeti egységek gazdaságtalanok a külső társaságokkal szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu