Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pálinkás József a Professzorok Batthyány Körének új elnöke

Formálisan is egyesületté alakul a Professzorok Batthyány Köre, amely elnökéül Pálinkás József korábbi oktatási minisztert választotta - tájékoztatott a szervezet szerdán közleményben.


Dátum: 2002-09-18 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:06.875132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ismertetés szerint a napokban tartott közgyűlésen a kör tagjai elfogadták az egyesület alapszabályát és megválasztották a tisztségviselőket.

A közlés szerint a szervezet alapszabálya kimondja, hogy az egyesület "a polgári értékrendet magáénak valló, ezen értékrend érvényesítéséért tenni akaró egyetemi tanárok társadalmi szervezete, szellemi műhely, mely a magyar társadalom problémáira távlatos megoldásokat keresve hozzá kíván járulni a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához, a nemzet erkölcsi és gazdasági felemelkedése érdekében".

Az egyesület tagjai hisznek az erkölcs alapján álló becsületes közélet lehetőségében. Elősegítik a nemzeti múltat és annak tanulságait ismerő szabad, tudatos polgárok társadalmának létrejöttét Magyarországon.

A szervezet tagjainak tekintélyét, tudását és tapasztalatait felhasználva összefogást ajánl a polgári Magyarország ügyét hitelesen képviselő társadalmi szervezeteknek.

A közlemény szerint a kör állásfoglalásait továbbra is nyilvánosságra hozza és ezeket az erre fogékony politikai erőkhöz, esetenként az Országgyűlés illetékes bizottságaihoz is eljuttatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek