Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti minimum: a kormánypártok napirendre sem veszik a Fidesz javaslatait

A parlament hétfői ülésén ismét bebizonyosodott, hogy a kormánypártok csak szavakban hajlandók együttműködésre az emberek érdekében. A szocialista - szabaddemokrata többség hónapok óta még csak arra sem hajlandó, hogy az országgyűlés napirendjére vegye a Fidesz törvényjavaslatait, melyeket másfél millió ember támogatott a Nemzeti Petíció aláírásával.


Dátum: 2005-11-14 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:29.923839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn a parlament kormánypárti többsége ismét nem engedte napirendre venni a Fidesz törvényjavaslatait, melyeket a párt a Nemzeti Petícióval kapcsolatban kívánt az országgyűlés elé vinni.

Ma a szocialista - szabaddemokrata többség, mely szavakban együttműködést szorgalmaz, a következő törvényjavaslatok napirendre vételét utasította el:

1. Nemzeti Petíció - a gáz és villamos energia áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat

2. Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat

3. Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról szóló törvényjavaslat

4. A gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat

5. A munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat

6. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat,

7. A gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek