Szegények háza lesz az idősek otthonából?
Kapkod fűhöz, fához, szalad a vargához..." — talán ismerősek Önnek is a gyermekeknek szóló történet szavai. Már csak azért is, mivel az önök kormánya ugyanezt a módszert követve próbál már lassan 4 éve úgy tenni, mintha kormányoznának. Pedig a fejetlenség, bizonytalanság és kapkodás napról napra anyagi veszteséget jelent minden magyar embernek - kezdte interpellációját Steinerné Vasvári Éva.
Dátum: 2005-11-14 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:30.530203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő elmondta: Őszintén szólva nem tudunk Önökön kiigazodni. Mert egyik nap arról beszélnek, hogy nagy a jólét, másik nap pedig beterjesztik a 2006-os költségvetés tervezetét, amiben a szocialista-szabaddemokrata kormány jelentős pénzeket akar elvenni azon idős emberektől, akik idősek otthonában élnek. Jelentősen csökkentik ugyanis az idősotthonok normatíváinak összegét, ami egyes intézménytípusok esetében a 42 százalékos elvonást is eléri. 10 százalékos elvonás alatt azonban szinte egyik intézmény sem ússza meg. Ez pedig azt jelenti, hogy ezen intézmények nagy eséllyel csődbe fognak menni, az ott lakó idősek pedig utcára kerülnek és a korábban befizetett pénzük is elveszik.
Nem tudunk önökön kiigazodni. Egyik nap ugyanis könnyekig meghatódunk, ahogy a milliárdos Gyurcsány Ferenc édesanyja mellé kucorodva lesi a gázóra állását miközben hiába várja milliárdos fia segítségét, másnap pedig az idősotthonok lakóit sarcolja meg kegyetlenül. Nem tudunk önökön kiigazodni. Egyik nap ugyanis arról beszélnek, hogy már csak egy lépés választ el minket a Kánaántól és az emberek hihetetlenül elégedettek, másnap meg azt látjuk, hogy a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete aláírásgyűjtésbe kezdett, demonstrációt tart és akár az Alkotmánybíróságig is elmegy, ha a Gyurcsány kormányt érzéketlensége miatt józan érvekkel és emberi szavakkal nem lehet jobb belátásra bírni. Az idős emberek, az őket képviselő szervek és hozzájuk csatlakozva mi, ellenzéki képviselők is azt kérjük a szocialista kormánytól, emelkedjen felül a pártérdekeken és a katasztrofális gazdaságpolitikájának csődtömegét ne az idősekkel fizetesse meg.
Ez a költségvetési tervezet már most, a benyújtása előtt megbukott az emberek szemében, hisz igazságosságról beszél, miközben igazságtalanul pont a legrászorultabbaktól, az idősektől, a fogyatékosoktól és a kisgyerekektől vesz el pénzt. Ez persze lehet, hogy csak az Önök tapasztalatlanságának a következménye. Sokszor ugyanis bejelentettek már valamit, aztán gyorsan visszavonták, mint például a borravaló adót. Ez azonban nem mentesíti Önöket a súlyos felelősség alól, hisz az ország és az idős emberek élete ennél sokkal előbbre való és drágább, nem szabad velük játszani.
Bizonytalanság, pénz elvonások és kormánypropaganda a végtelenségig. Ezt érzékelik és tapasztalják az emberek és köztük az idősek is. Ezért mondják egyre többen, hogy itt valóban változásra van szükség.
Kérdezem tehát Önt mi az oka annak, hogy ilyen jelentős összegeket vonnak el normatíva formájában az idősotthonoktól és miért nem hallgatják meg az érintettek tiltakozását?
Göncz Kinga válaszában elmondta, hogy a mai délelőtt személyesen egyeztetett a rászorultak képviselőivel.
Történtek változások is - közölte, kiemelve. További 5,5 milliárd forintos forrást biztosítottak az ágazathoz.
Steinerné Vasvári Éva viszontválaszában leszögezte: a módosított összegek sem érik el az ez évi normatívákat. Hozzátette: továbbra sem fogják tudni kifizetni a költségeket. Önök az idősek otthonából szegények otthonát akarnak csinálni - húzta alá.
Steinerné Göncz Kinga válaszát nem fogadta el, az Országgyűlés igen.
fideszfrakcio.hu