Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demeter: Ismerni kell a részleteket az ügynöktörvényről

Eddig az volt a tapasztalat, hogy a nagy habosítást és a valóság eltakarását szolgálták az ügynöktörvénnyel kapcsolatos kezdeményezések - reagált az SZDSZ által újra kezdeményezett ügynöktörvény-tervezetre Demeter Ervin hétfőn Egerben.


Dátum: 2005-11-14 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:31.808601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"De lássuk a medvét! Majd ha ismerjük a konkrét elképzelést, akkor tudunk igazán hozzászólni" - mondta Demeter Ervin. A politikus olyan törvénymódosításhoz tudna hozzájárulni, ami a jelenlegi alkotmányos keretek között van, ugyanakkor szükségesnek tartja a közszereplők fogalmának bővítését. Szerinte mindazok szerepeljenek benne, akik az elnyomó politikai rendőrség működtetésében részt vettek, tehát nem csak az alsó rétege, hanem egészen a tetejéig. Demeter Ervin abban egyetértett az SZDSZ-szel, hogy változásra van szükség. Pártja, mint mondta, támogat minden olyan kezdeményezést, ami a közélet tisztaságát szolgálja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek