Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor öt igent kért a parlamenttől

Elolvastam az MSZP javaslatait is - szeretném azokat is megköszönni -, összevetettem a mi javaslatainkkal, és úgy látom, ezek megférnek egymás mellett. Úgy látom, hogyha ügyesen rendezzük el őket, akkor még erősíteni is tudják egymást - mondta Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2005-11-14 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:32.997707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A múlt héten tettem, itt a Ház falai között egy javaslatot, amelynek a címe Nemzeti Garanciatörvény volt. Az elmúlt héten sok véleményt, hozzászólást, vitát láthattunk-hallhattunk, ezeket magam is meghallgattam és elolvastam. Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy kifejtette az álláspontját.

Tizenöt év alatt sok változás történt Magyarországon, jó néhányan már tizenöt éve itt vagyunk ebben a teremben, és pontosan tudjuk, hogy mennyi minden változott Magyarországon az elmúlt időszakban. Azt is tudjuk, hiszen megtapasztaltuk és megtanultuk, hogy melyek voltak a jó döntések - legyen szó bármelyik kormányról, bármelyik parlamentről -1990 óta, és melyek voltak a kevésbé jó, kevésbé sikerült, illetve rossz döntések. Akik itt voltunk, megtanulhattuk, hogy hogyan kell és hogyan nem kell változtatni. Azt is megtapasztaltuk tizenöt év alatt, hogy a "mit" és "hogyan" kérdésében a politikai pártok nehezen, csak nagyon ritkán jutnak egyetértésre. De azt is megtanultuk, hogy ami már megvan, amit már elértünk, amit mindannyian jó dolognak tekintünk, azt érdemes megőrizni. Tizenöt év alatt mindenki megtanulhatta, hogy függetlenül melyik politikai rendszerről, melyik történelmi korszakról, vagy éppen melyik kormányról van szó, mindig vannak jó dolgok, amiket érdemes megőrizni.

Ezért továbbra is meggyőződésem, garanciát érdemes nyújtanunk az embereknek arra nézve, hogy ami jó, az nem fog megváltozni. A kétharmados viták természetéről, értelméről és súlyáról - ahogyan Dávid Ibolya elnök asszony is beszélt róla - vannak viták a pártok között. De kérem, fogadják el tőlem azt, hogy Magyarországon a választópolgárok egyetlenegy pártok felett álló garanciát tudnak csak elfogadni. Nem kell örülnünk annak, hogy így van, de ez a helyzet. Pártpresztízs fölötti garanciának Magyarországon az emberek csak a kétharmados törvényt fogadják el. Ez változni fog, ha jól dolgozunk.

Javaslom, hogy a Nemzeti Garanciatörvényt kétharmados többséggel fogadjuk el. Minden más bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Hadd mondjam el Önöknek azt is, hogy nem általánosságban kell változtatni, hanem konkrétan. Elolvastam az MSZP javaslatait is - szeretném azokat is megköszönni -, összevetettem a mi javaslatainkkal, és úgy látom, ezek megférnek egymás mellett. Úgy látom, hogyha ügyesen rendezzük el őket, akkor még erősíteni is tudják egymást. Ezért integráltuk ezt a két javaslatot és azokat egy törvényjavaslat formájában nyújtottuk a Tisztelt Ház elé. Van tehát mód a megegyezésre, van tehát mód az együttműködésre.

Már csak egyetlen feladat maradt, ezt pedig úgy nevezném, hogy most kellene - itt és most - felülemelkednünk a pártpolitikai presztízseken, igent mondani arra, hogy ami jó - bár részben Önök, részben mi alkottuk meg - mégis megmaradnak, nem fognak megváltozni. Együtt garantálhatjuk, hogy az emberek ne szenvedjenek a be nem tartott ígéretektől és az ezek nyomán kirobbant vitákat követő egymásra mutogatástól.

Szeretnék a még rendelkezésemre álló időben néhány szempontot és érvet adni Önöknek arra, hogy miért kérem, hogy támogassák ezt a gondolatot és előterjesztést. Először is: mindannyian tudjuk, hogy "általában" szívesen beszélünk az együttműködésről, "általában" szívesen sopánkodunk azon, hogy a másik nem akar megállapodni. Itt és most van egy lehetőség arra, hogy egy konkrét ügyben megállapodjunk.

Legyünk elég bátrak, lépjük át ezt a küszöböt!

Amikor konkrét dolgok kerülnek elő, akkor a magyar politika gyakran elbizonytalanodik, elbátortalanodik, kifogásokat keres. Kérem, hogy ezt ne tegyük. Kérem, fontolják meg, hogy nem "általában", "valamikor" és "valamiben" kell megállapodnunk, hanem itt és most van erre lehetőségünk öt jó dolog ügyében: a gázár, a villanyár, a gyógyszerár inflációnál nem nagyobb mértékű emelésében, az ÁFA-visszatérítés rendjéről szóló törvények betartásában, panelprogramban, gyermekek támogatásában, 13. havi nyugdíjmegőrzésében.

Kérem, fontolják meg, hogy hogyan kérhetjük az emberektől azt, hogy egyesüljenek, fogjanak össze fontos célok mögött, ha mi, politikusok erre nem vagyunk képesek. Kérem, fontolják meg, hogy miért lennének büszkék ránk, választott képviselőikre, politikusokra a választópolgárok, ha mi olyat várunk el tőlük - hiszen mindig összefogásra biztatjuk őket -, amire mi magunk egyébként nem vagyunk elég bátrak. És miért gondoljuk, hogy bízni fognak bennünk az emberek, ha azt látják, hogy a saját magunk korábbi jó döntései mellett sem tudunk kiállni.

Mutassunk hát példát, ez nem a tehetetlenség és nem a kicsinyesség parlamentje. Mutassunk példát, hogy nem csak beszélni, hanem megállapodni is tudunk. Biztatom Önöket: egyezzünk meg, nyújtsunk garanciát, most mindenki itt van, nem kell elbújni, másik helyiségbe vonulni. Mondjuk ki közösen együtt öt jó dologra az igent!

orbanviktor.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek