Orbán Viktor: a Fidesz és az MSZP javaslatai összeegyeztethetők
A Fidesz és az MSZP javaslatai összeegyeztethetők a nemzeti garanciáról szóló törvényjavaslatban, mondta Orbán Viktor hétfő este egy rádióinterjúban. Az MSZP javaslatait összevetette az általuk tett öt konkrét javaslattal, s úgy látta, hogy megférnek egymással, sőt erősíthetik egymást - hangsúlyozta a Fidesz elnöke a Kossuth rádió Háttér című műsorban.
Dátum: 2005-11-14 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:39.131560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette, hogy az MSZP-nek elsősorban a jövőről szóló javaslatai a törvény preambulumában szerepelnének. A volt miniszterelnök beszélt arról, hogy a politikusok megítélése azért van a mélyponton, mert az emberek úgy látják, hogy nem egy konkrét ügyről, hanem egymás ellen beszélnek. "Az emberek torkig vannak ezzel, mert egyre nehezebben élnek, és ők azt szeretnék, hogy végre már valaki úgy beszéljen, hogy a végén egy jó döntés születhessen, ami segíti az ő életüket" - fogalmazott. Hangsúlyozta az interjúban a kis és középvállalkozók biztonságának fontosságát, hiszen ettől függ nagyon sok ember munkája.
A választásokról szólva elmondta, hogy a Kereszténydemokrata Néppárttal a legjobb úton vannak az együttműködési megállapodás felé, a Vállalkozók pártjával ígéretes tárgyalások folynak, és "a kisgazda világgal is megállapodást kell kötnünk". Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette, hogy nem közös pártlistákra gondol, de a Magyar Gazdák Országos Szövetségével véleménye szerint mindenképpen tudnak majd szakmai programszerű megállapodást kötni.
MTI - fideszfrakcio.hu