Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperth is dübörög: a TB-terheket sem fizet a Belügyminisztériumnál

Likviditási gondok miatt nem tudja befizetni időben a dolgozói után esedékes társadalombiztosítási terheket a Belügyminisztérium (BM) - értesült pénzügyminisztériumi forrásból a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-11-15 07:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:40.897021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint a belügyi tárca már jelezte a pénzhiányt a Pénzügyminisztériumnak (PM), amely azonban arra vár, hogy a korábban elrendelt zárolások egy részét feloldja Gyurcsány Ferenc kormányfő.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a miniszterelnök legkésőbb ennek a hónapnak a végéig jóváhagyja azt a kormányrendelet, amely az igazgatási kiadások tíz százalékát érintő zárolások, valamint a kötelező maradványképzés egy részének, összesen csaknem nyolcvanmilliárd forint feloldására vonatkozik. A nyáron elrendelt szigorítások feloldásának az az oka, hogy nincs elegendő pénz az államkincstárban az intézmények működtetésére.

A BM sajtóosztálya a Magyar Nemzet érdeklődésére elismerte, hogy az elmúlt negyedévben a tárca néhány háttérintézménye társadalombiztosítási kötelezettségei teljesítésére fizetési halasztást kért és kapott az APEH-től. A késedelmet az okozta, hogy elmaradás történt a tervezett saját bevételekben, ám ez nem okozott problémákat az érintett intézményeknél - állította a minisztérium illetékese. Válaszából kiderül: a tárca arra számít, hogy a főként ingatlanértékesítésből származó bevételek ezekben a napokban befolynak, és így eleget tehetnek kötelezettségeiknek.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek