Határozatképtelen rendkívüli ülés a Magyar Rádióban
Határozatképtelenség miatt elnapolta a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának keddi rendkívüli ülését a testület elnöke, aki erről maga tájékoztatta az MTI-t.
Dátum: 2005-11-15 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:44.566457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghirdetett kezdési időpont után negyed órával is csak kilenc kurátor jelent meg a 29-ből, közölte Gellért Kis Gábor, aki múlt pénteken beszélt arról az MTI-nek, hogy noha a tervezett napirendet szabályellenesnek tartja, mégis összehívta a testület rendkívüli, a tagok többsége által három nappal korábban kezdeményezett tanácskozását.
"Ha nem hívom össze, formailag sértek jogszabályt" - mondta akkor, hozzátéve, fenntartja azon álláspontját, hogy a kuratórium tartalmi jogszabálysértést követ el, ha határoz olyan kérdésben, amiben nincs kompetenciája. Az ülés napirendjén a székházprojekt kérdése, valamint az archívum helyzete szerepelt.
MTI fideszfrakcio.hu